Magyarország egyik legrégebben alapított városa, szinte egyidős az állammal. Légvonalban a Balatontól 11 km-re, Székesfehérvártól 40 km-re, Budapesttől pedig 97 km-re fekszik, a Bakony déli részén. 56 777 fő (2023.

A mai Újtelep nevű városrész nyugati részén már az i. e. 5. évezredben nagy kiterjedésű neolitikus település állt. Bár a rómaiak valószínűleg nem telepedtek le a város területén, annak határában, Gyulafirátótnál villát, Balácán pedig Caesariana néven villagazdaságot hoztak létre.

Várfalvonalak a járdaburkolaton

A Szent Mihály-székesegyház

Veszprém vára az esztergomi és székesfehérvári várakkal együtt egyike volt legkorábbi várainknak, Géza korában már biztosan létezett, de egyes feltevések szerint már a honfoglalás előtt is állt. Bár a hagyomány szerint Veszprém 7 dombra (Várhegy, Benedek-hegy, Jeruzsálem-hegy, Cser-hát, Temető-hegy, Galya domb és a Kálvária-domb) épült, valószínűbb, hogy a völgyekben való megtelepedés időben megelőzte a dombok beépülését. A vár és a középkor elején még önálló vár körüli falvak („szegek”) az évszázadok során egyetlen településsé olvadtak össze.

A város neve a szláv bezprem szóból ered, ami köznévként nyelvészek szerint „egyenetlent”, „dimbes-dombost” jelentett, utalva Veszprém természeti adottságaira. Az is lehet azonban, hogy a város neve személynévi eredetű. Ebben az esetben szinte bizonyosan I. István unokaöccséről (Géza lányának gyermekéről), Bezprym lengyel fejedelemről kapta a nevét. Bezprym – miután apja, Boleszláv lengyel király, anyjával együtt elüldözte – Magyarországon telepedett le, ahol több megyére kiterjedő hercegi uradalommal rendelkezhetett, és ennek része lehetett a korabeli veszprémi várispánság is. A kor szokása szerint így a város első ispánjáról, azaz róla kaphatta nevét.

Veszprémnek fontos szerepe volt a kereszténység bevezetéséért vívott harcban is, I. István itt győzte le Koppány seregeit. A város az első püspöki székhely az országban (1001-től vagy 1002-től), 1993-tól érseki székhely. Veszprém vármegye volt az egyik legkorábban megszerveződött vármegye. A város I. István feleségének, Gizellának a kedvenc tartózkodási helye volt; később évszázadokon át a veszprémi püspökök koronázták meg a magyar királynékat, és viselték a királyné kancellárjának címét.

A tatárjáráskor a vár ellenállt a támadásoknak, és bár 1276-ban és 1380-ban is megrongálódott, mindig kijavították és fejlesztették. Veszprém virágkorát a reneszánsz műveltségű Vetési Albert püspöksége (1458–1486) jelentette.

A 16. században a városra sötét évtizedek köszöntöttek. A törökkel szemben nem volt képes nagymértékű ellenállásra, így történhetett, hogy 1552 és 1683 között összesen tízszer cserélt gazdát. A vár körüli településrészek elnéptelenedtek, a lakosságot megosztották a reformáció és az ellenreformáció ellentétei. A Rákóczi-szabadságharcban a kurucok mellé álló Veszprémet a Sigbert Heister vezette császári csapatok 1704-ben kegyetlenül feldúlták.

A 18. századot és a 19. század elejét békés fejlődés jellemezte. A város, főleg gabonapiacának köszönhetően, a Közép-Dunántúl kereskedelmi központjává vált, lakossága 2500-ról 14 000 főre emelkedett. A város iparosodását a Sédre települt malmok és bőrfeldolgozó manufaktúrák jelentették. Ekkor épült a vár mai épületeinek többsége. A még gyorsabb fejlődés akadálya a városlakóknak a püspöktől való feudális és közigazgatási (megyei főbíró) függése volt, ami csak 1870-ben, Veszprém rendezett tanácsú várossá válásával szűnt meg teljesen.

Az első magyarországi vasútvonalak elkerülték a várost. Amikor 1872-ben végre megépülhetett a Székesfehérvár–Veszprém–Szombathely vonal, a püspök és a város vezetői megakadályozták, hogy az a városon haladjon át, így a vasútállomás Jutasnál, a városközponttól több kilométerre épült meg. Ez a döntés a város fejlődésére nézve súlyos következményekkel járt: Veszprém céhes ipara és gabonapiaca hanyatlásnak indult, korábbi kereskedelmi szerepe megszűnt. A gazdasági stagnálást a népességnövekedés megállása is tükrözte. A város gazdaságának pangásából való kilábalás érdekében a város és megye társadalma különféle képp kísérletezett. Határozott és anyagi részesedést is vállaló törekvése eredményeként a kiépülő 7. sz főközlekedési út városon való átvezetése ismét bekapcsolta a várost az országos vérkeringésbe.

A fellendülés az 1930-as évekig váratott magára; ekkor a városba számottevő hadiipar települt, ide telepítették a híres „Jutasi altisztképző”-t, katonai repülőteret. 1930-ban Veszprém megkapta a megyei városi címet. 1938-ig megépült a Szent István völgyhíd (helyi néven: viadukt). A második világháború idején a várost több bombatámadás is érte, elsősorban a közlekedési csomópont-jellege miatt. Még a Viadukt középső íve is súlyosan megrongálódott.

A háború után mélyreható változás következett be a város társadalmi sze­repében, a társadalmi munkamegosztásban való rész­vál­lalásában is. A korábban meghatározóan ellátó-, hiva­tal­nok-, és iskolaváros jellege nagymértékben módosult. I­pa­rosodásával az ipari foglalkozásúak száma és aránya nö­vekedett, ugyanakkor a régi iskolaváros és igazgatási sze­repkörök felerősödtek. Egyetemváros lett, s a Bakony és Balaton-felvidék szervező-ellátó településévé vált. Az iparosítás, a kutatóintézetek és egyetem létesítésével párhuzamosan, az 1950-es években folytatódott, aminek következtében a város lakossága 40 év alatt három és félszeresére nőtt.

„Nyilvánvaló, mindezek a változások nagy fokú módo­sulást eredményeztek a város területében, belterületi terület-fel­hasz­nálásában, a városterületen lebonyolódó település­funk­ciókban, azok elhelyezkedésében, szük­ségleteiben. Ma­gától értetődő, hogy ilyen körülmé­nyek között fokozódó ellentmondások, feszültségek keletkeztek a településszer­ke­zetben, zavaró jelenségek tűntek fel a városi funkciók el­lá­tásában. Mindezeket csak tetézte az országosan végbement moto­ri­zá­ció, annak városi és településközi terhelése. A nem­zet­kö­zileg fellendült üdülő-idegenforgalom a Balaton közelsé­ge miatt felfokozottan, részben tran­zit-, részben célfor­gal­má­val időnként már szinte el­viselhetetlen jelenségeket indukál a városban: a köz­lekedésben, az intézmény­el­lá­tás­ban, kereskedelem­ben, vendéglátásban, a helyi lakosság városi szintű szolgáltatási igényeinek kielégítésében. A felsoroltakat általánosítva és összegezve, Veszprém vá­ros a nyolcvanas években fejlődésének arra a színvo­na­lá­ra érkezett, amikor a városfejlődés mennyiségi elemei (népesség, munkahelyek, terület-felhasználás, infrastruk­tú­ra) a régi városszerkezet keretei közt már nem létez­hettek.

Ilyen körülmények közt ellentmondások sora ke­let­ke­zik. Ennek feloldása – új városnagyságnak megfelelő lépcsőfokra hágást – új településszerkezetet, valamint fej­lesz­tésének rendszerbe foglalását, megszervezését, meg­ter­vezését igényelte”.[5] A felsoroltakat általánosítva és összegezve, Veszprém vá­ros a nyolcvanas években fejlődésének arra a színvo­na­lá­ra érkezett, amikor a városfejlődés mennyiségi elemei (népesség, munkahelyek, terület-felhasználás, infrastruk­tú­ra) a régi városszerkezet keretei közt már nem létez­het­nek. Ilyen körülmények közt ellentmondások sora ke­let­ke­zik. Ennek feloldása – új városnagyságnak megfelelő lépcsőfokra hágást – új településszerkezetet, valamint fej­lesz­tésének rendszerbe foglalását, megszervezését, meg­ter­vezését igényli.

A belváros látképe a várból, a völgyhíddal

Az előzően idézett igényekre választ adó (és több településrendezési tervet követően elkészített) 1982-ben elfogadott általános rendezési terv a felmerültek rendezésére, s a város távlati fejlődésének lehetőségeire kívánt választ adni. A terv alapján beindított dinamikus fejlesztések új településszerkezeti-, közlekedési rendszert alakító, városrekonstrukciós munkákat indították el. Ez a fejlődési folyamat a rendszerváltozás után megtört, a népességnövekedés megtorpant, majd csökkenésbe állt. A városfejlesztési célok és programok is megváltoztak. Veszprém 1990-ben válhatott megyei jogú várossá. A balatoni térséggel együtt pályázott az Európa kulturális fővárosa 2023 címre, melyet meg is nyert, így Pécs után 13 évvel ismét magyarországi város lett EKF.